Nyugdíjbiztosítás

A nyugdíjbiztosítás

A nyugdíjbiztosítás egy az állam által adókedvezménnyel támogatott megtakarításos életbiztosítás, amelyre évente 20% kedvezményt – legfeljebb 130.000 forintot – biztosít, egy 650.000 forintos éves befizetésű megtakarítási szerződés mellett. Feltételeit a Személyi jövedelemadóról szóló törvény szabályozza, mint ahogyan azokat az eseteket is leírja, amikor a biztosításnak térítenie kell a biztosított irányába:

– Lejárat esetén, tehát ha eléred a szerződés indításakor aktuális nyugdíjkorhatárt. Ez 2015-ben a 65. életév.
– Nyugdíjba vonuláskor, vagyis ha a nyugdíjkorhatár elérése előtt hivatalosan nyugdíjba vonulsz.
– A biztosított rokkantsága esetén, ha legalább 40%-os a sérülés.
– A biztosított halála esetén, ekkor a megadott kedvezményezett kapja kézhez adó-, és illetékmentesen a biztosítás összegét.

Ezek mellett fontos még megemlíteni, hogy ha a biztosítási szerződés megkötése és a nyugdíjba vonulás dátuma között kevesebb, mint tíz év telik el, akkor az egy összegben történő kifizetés helyett a biztosító társaság egy 10 éves nem csökkenő járadék formájában folyósítja a biztosítási összeget.

Az állam a nyugdíjbiztosításokra igényelt adókedvezményt a biztosítás speciális eseti számlájára utalja. Ehhez kizárólag a nyugdíjszolgáltatáskor juthatunk hozzá, ami legalább folyamatosan extra hozamokat képez számunkra. Abban az esetben, ha a szerződés lejárta előtt próbálunk meg hozzányúlni a biztosítás egyenlegéhez, akkor az addigi összes kedvezmény 120%-át kell visszafizetünk.

Milyen lehetőségek, nyugdíjbiztosítások közül választhatunk?

A biztosítók nagy része rendelkezik nyugdíjbiztosítási termékkel, így számtalan lehetőség közül választhatunk – itt jön ki a  Mi szerepünk, hiszen ebben a kérdésben  segíthetünk tisztábban látni – de a csomagok összességében rengeteg hasonlóságot viselnek mégis nagyon meg kell nézni, hogy melyik a legoptimálisabb megoldás a saját számunkra, mert lejáratkor nagyon nagy különbségek lehetnek.

Ha a különböző portfoliók tartalmát tekintjük – talán a legfontosabb szempont – a nyugdíjbiztosítások két különböző formáját találhatjuk meg a piacon: létezik vegyes és unit-linked életbiztosítás. Az unit-linked típusnál mi magunk választhatjuk ki, hogy milyen befektetésekkel „tűzdeljük tele” biztosításunkat.

A vegyes biztosításoknál erre nincs lehetőségünk, hiszen ott egy fixen fizetett díj ellenében a végösszeg is fix lesz a szerződés lejártának végén. Ezeknél a biztosításoknál a kockázati költségek alkotják a díjak legnagyobb részét, de az esetleges extra nyereség 90-100%-át végül a kifizetésnél megkapjuk.

Hasonlítsunk össze néhány nyugdíjbiztosítási terméket…

A táblázatból jól leolvashatóak a legfontosabb tulajdonságok: a már fent említett vegyes/unit-linked típust, a Teljes költségmutatót (TKM) három különböző időtartamra, a minimum futamidőt valamint a minimális havi vagy egyszeri díjat. Választhatunk számtalan szolgáltató közül, köthetünk szerződést akár már 5 éves futamidővel, vagy forint helyett fizethetjük az egyszeri/havidíjat Euróban.

A nyugdíjbiztosítás különlegességei

A megtakarításos nyugdíjbiztosítások rendelkeznek speciális tulajdonságokkal, ezek közül a különböző bónuszokról érdemes beszélni, mivel ezek mást és mást befolyásolhatnak az adott terméktől függően. Például egyáltalán nem mindegy, hogy mekkora a bónusz mértéke, illetve mikor kapjuk kézhez, hiszen létezik olyan szerződés, amely csak a teljes időtartamának leteltével kapjuk meg az adott bónuszt.

A szüneteltetés is fontos szempont, mivel akad olyan biztosító társaság, amelynek nyugdíjbiztosítási termékei szüneteltetése esetén nem fizet további bónuszokat, de találni olyan lehetőséget is, amellyel az ideiglenes leállítás  alatt sem esünk el az „extra haszontól”.

Fontos továbbá megemlíteni a háttérbefektetések célpont alapját, mivel ezek levehetik a terhet a vállunkról, hiszen olyan befektetési stratégiád dolgoznak ki számunkra, amivel a szerződés lejártához közeledve arányosan csökken a kockázat, igazodva a megtakarítási időszak végéhez.

Tervezd el jövőd, Mi segítünk megvalósítani!

 

Beszélgessünk személyesen a nyugdíjbiztosításról:

Név (kötelező)

Email cím (kötelező)

Telefonszám (kötelező)

Miről beszélgessünk?

Üzenet